"Ez jóval jobb lesz, mint a tavalyi" - Diákolimpia a láthatáron
Két nap múlva, szombat délelőtt Sopronban rajtol a Diákolimpia országos döntője, ahol előbb rövidtávon, majd sprintváltóban, vasárnap pedig normáltávon csapnak össze a területi selejtezőkből kvalifikált, illetve a válogatott tájfutó diákok. Az Alpokalja SK-t 12 futó fogja képviselni, igaz, ők az eseményen nem a klub, hanem az iskolájuk színiben indulnak, közülük a legtöbben, nyolcan a Waldorf iskolából érkeznek. A versenyre készülve körülnéztünk a csapat háza táján, hogy a fiatalok milyen felkészültséggel és milyen hangulatban várják a futamokat.
Az FIII.-as kategóriában két futónk áll rajthoz, Nagy Péter (Waldorf) és Hargitai Barnabás (Olad). Közülük előbbi elmondta, hogy "jobban szeretem a rövid és a középtávokat, a Diákolimpián a rövid a kedvencem". A dobogós helyezés elérésében ugyan nem bízik, de a felkészülésére sem lehet panasz, elmondása szerint "nem készültem kifejezetten a Diákolimpiára, de rendszeresen edzek". Ugyanebben a korosztályan a lányoknál Tömpe Anna (Waldorf) áll rajthoz.
Egy kategóriával feljebb, FIV.-ben komoly szombathelyi csatára lehet számítani Molnár Péter és Marosi Ákos (mindketten Waldorf) között. Peti kimondottan optimistán várja a versenyt, különösen a normáltávú futamot. A felkészülésével kapcsolatban elmondta, hogy "készültem rá és felkészültnek érzem magamat. Szeretnék benne lenni az első hatban". Kitért a szombati váltóversenyre is, ahol hasonlóan magasak a célkitűzései: "jó csapatom lesz, jó lenne, ha a váltóban is bekerülnénk a hatba". Ákos ezzel szemben kicsit visszafogottabban értékelte a felkészültségét: "készültem rá, de az igazat megvallva, úgy érzem, közepesen vagyok felkészült". Ugyanakkor ő is a normáltávot várja legjobban, összességében pedig kimondottan pozitívan néz a verseny elé: "Ez jóval jobb lesz, mint a tavalyi, azóta sokkal tapasztaltabb lettem. Abban bízom, hogy valahol a középmezőny tetején sikerül végeznem."
Az FV. korosztályban a jól megszokott trió vág neki az északnyugati hegyeknek: Balogh András, Bognár Zoltán (mindketten Gépipari) és Szele Bálint (Waldorf). Közülük Andris mesélt arról, hogy még neki is tartogat újdonságokat a verseny: "a középmezőnyre számítok, felkészültebb vagyok mint tavaly. A helyszínt nem ismerem, remélem, hogy jó lesz". A lányok között is lesz Alpokalja SK-érdekeltség, Ősz Emese (Waldorf) révén.
Végül pedig a legnagyobbak, az FVI. korcsoport küzdelmei, ahol egy különösen pikáns testvérpárharcra is sor kerül Szalay Áron és Levente (mindketten Waldorf) között. Áron ugyanakkor nem csak ellenfélként, hanem szurkolóként is ott lesz válogatott kerettag öccse mellett. Elmondása szerint "nem vagyunk ellenfelek. Tusi messze felkészültebb, én igyekszem teljesíteni a pályát és örülök, ha ő dobogóra jut". Rajtuk kívül még Veszelszki Barnabás (NLG) áll rajthoz a klubból ebben a kategóriában.