Juhász Júlia bronzérmes a sprint országos bajnokságon

2017.09.18 11:43

Gyulán született meg a klub első egyéni bajnoki érme (váltóban már álltak futóink OB-dobogón), a remek napot kifogó Juhász Júlia révén. Az alföldi kisvárosban megrendezett Rövidtávú OB-n 13 versenyzőnk állt rajthoz, közülük pedig kilencen a selejtezőt is "túlélték", a legerősebb, "A" döntőben futhattak. A legfiatalabbak között az egyébként remekül futó Marosi Ákos és Molnár Péter is hibázott, míg Hargitai Barnabás kiegyensúlyozott versenyzéssel teljesítette a napot. Bognár Zoltán erős mezőnyben ért be 11.-ként a 16 évesek között, egy korosztállyal feljebb pedig a válogatott Szalay Levente 5. helye pontszerzést jelentett az általa leggyengébbnek tartott számában. A felnőttek között nem sikerült a bravúr, mindkét futónk a középmezőnyben végzett, viszont a két szenior hölgy kitett magáért! Árné Molnár Krisztina 9. helye értékes a 35-ös korcsoportban, a legszebb eredményt viszont a 45 évesek között induló (egyébként ezzel a saját korosztályánál fiatalabbak között versenyző!) Juhász Júlia érte el. A selejtező után már látszott, hogy kitűnő formában van, hiszen csoportjából másodikként kvalifikált a döntőbe, ahol aztán nagy csatában felért a dobogóra, a befutón megelőzve riválisát a bronzért folytatott küzdelemben! A 2-5. helyezettek között egyébként csak hajszálnyi különbség volt, Julcsit az ezüstérmes két másodperccel előzte meg - csakúgy, mint ő a negyedik helyezett futót. 

Rövidtávú OB, Gyula, 2017. szeptember 16.

F14: 18. Hargitai Barnabás, 32. Veszelszki Márton
F16: 11. Bognár Zoltán, 18. Szele Bálint, 35. Balogh András
F18: 5. Szalay Levente, 16. Veszelszki Barnabás
F21: 33. Győrffy Kristóf, 48. Ágotha Dávid
N35: 9. Árné Molnár Krisztina
N45: 3. Juhász Júlia