Szalay Levente bekerült a válogatottba!
Kiemelkedő mérföldkőhöz érkezett el a szombathelyi tájfutócsapatunk: Szalay Levente lett az első válogatott futónk, aki kvalifikálta magát az ifjúsági Európa-bajnokságra. A júliusi kontinenstorna helyszínének közvetlen szomszédságában, Besztercebánya térségében rendezték az elmúlt hétvégén a válogatottságra aspiráló tájfutó fiatalok utolsó két összecsapását. A szombati sprint futamon Tusi negyedik legjobb idővel ért célba, az i-re a pontot pedig vasárnapi kiváló, szoros versenyben harmadik helyet érő futásával tette fel, így a válogatósorozat összesített eredménye alapján szintén harmadikként zárva biztos résztvevője az Eb-nek F18-as korosztályban.
Addig is sűrű lesz a program: Szalay Levente a hétvégi Éjszakai OB után Finnországba utazik edzőtáborozni és a Jukola váltóversenyen futni, csapatunk többi tagja pedig délnyugat felé veszi az irányt, az Alpok-Adria kupán veszünk részt Ljubljana térségében. Két hét múlva következik aztán Miskolc környékén a Középtávú és Váltó OB, végül pedig június 30. és július 2. között az ifjúsági Európa-bajnokság Besztercebányán.