Két bronzérem a Szeged Kupáról
Komoly téttel bírt legjobb fiatal futóink számára a mögöttünk hagyott hétvége az Alföld homokbuckái között. Szalay Levente a junior válogatottba kerülésért válogatózott: a Tavasz Kupán a magyarok között elért 5. helyével két fontos pontot szerzett, míg a Szeged Kupa normáltávján szűk egy perccel maradt csak le a pontszerzésről. A kiemelt rangsoroló Szeged Kupán az ifjúsági válogatott aspiráns futóink is részt vettek, kirobbanó formában versenyezve: F18-as kategóriában Bognár Zoltán egy nagyszerű második napi futással összetettben bronzérmes lett, és szinte biztos helyett szerzett ezzel az Ifjúsági Közép-Európa Kupára utazó válogatott keretben. F16-ban Marosi Ákos két kiegyensúlyozott versenynappal szintén jó esélyekkel pályázik az ifi válogatott kerettagságra, míg Molnár Péter a normáltávon jó versenyzéssel feledtette első napi gyengébb teljesítményét. A hab a tortán a F18-as váltó volt: a két fiatalabb futóval felálló triót Bognár Zoltán a második helyen hozta első futóként, Marosi Ákos meg tudta tartani ezt a helyet, végül pedig Molnár Pétert is mindössze egy bolgár válogatott futó tudta megelőzni, így váltónk bronzérmesként zárt a több ifjósági válogatott csapatot felvonultató mezőnyben.
Tavasz Kupa, Kaskantyú:
F20: 14. Szalay Levente
Szeged Kupa, Bodoglár:
F16: 9. Marosi Ákos, 12. Molnár Péter
F18: 3. Bognár Zoltán
F20: 14. Szalay Levente
Szeged Kupa váltó:
F18: 3. Bognár Zoltán, Marosi Ákos, Molnár Péter