Bognár Zoltán a válogatottal állhatott dobogón
A mögöttünk hagyott hétvégén a hagyományos Tavaszi Spartacus Kupával együtt rendezték meg idén a Közép-Európai Ifjúsági Tájfutó Kupát (CEYOC). A Vértes déli hegyoldalain, Csákvár térségében sorra kerülő eseményen a 16 és 18 év alatti korosztályos válogatottak mérték össze erejüket, a magyarok mellett a cseh, a lengyel és a szlovén válogatott részvételével. Az Alpokalja SK tájfutóit Bognár Zoltán képviselte 18-as korosztályban, a pénteki váltóversenyen a harmadik számú magyar trió tagja volt. Hatalmas meglepetésre remekül szerepelt ez az egység a versenyen. Schauermann Barnabás (Pécsi VSK) és Gönczi Keve (Tipo) futásai után Zoli az élen állva vághatott neki az utolsó szakasznak. Noha a korosztály egyik, ha nem a legjobb futójaként a legerősebb magyar váltót képviselő Jónás Ferenc (Szegedi VSE) megelőzte őt, de így is második helyen ért célba és nagy örömmel fogadhatta a gratulációkat a bravúros szereplés után.
A szombati normáltávon a nagy szintkülönbség jelentett kihívást a CEYOC résztvevőinek. Zoli a 19 induló közül 14. helyen zárt, 21 és fél perc hátránnyal a győzteshez képest. Vasárnap a középtávon ezen egy helyett tudott javítani, és 6 perccel lemaradva a győztestől a 13. helyen ért célba. A nemzetek közötti összesített pontverseny is tartogatott még egy kis örömöt számunkra, hiszen a házigazda magyar csapat bizonyult a legeredményesebb válogatottnak az idén.
Közép-Európai Ifjúsági Tájfutó Kupa (CEYOC), Csákvár, F18-as korosztály:
Váltó: 1. Magyarország 1 (Szabó Marcell, Demeter Ambrus, Jónás Ferenc) 98:16, 2. Magyarország 3 (Schauermann Barnabás, Gönczi Keve, Bognár Zoltán) +0:58
Normáltáv: 1. Szabó Marcell 66:54, ... 14. Bognár Zoltán +21:39 - térkép
Középtáv: 1. Egei Balázs 27:31, ... 13. Bognár Zoltán +5:59 - térkép