Aktuális
Megjelent a Szombathely Kupa kiírása
2018.08.14 20:34A szeptember 1., szombaton sorra kerülő kétfutamos, regionális rangsoroló rövidtávú verseny kiírása IDE KATTINTVA érhető el.
Bognár Zoltán Ausztriában is bajnoki dobogóra állhatott
2018.07.01 09:57Egy hét sem telt el a junior váltónk magyar bajnoki aranyérme óta, de a trió egyik tagja, Bognár Zoltán már a határ túloldalán próbált meg újra bajnoki dobogóra kerülni. A Fürstenfeld mellett megrendezett osztrák középtávú bajnokságon az utánpótlás-mezőny a jelenleg zajló ifjúsági Európa-bajnokság (EYOC) miatt nem volt teljes, a terep viszont az osztrákoktól megszokott módon nagyszerű volt. Zoli pedig ezt egy közel hibátlan futással ki is használta, fél perccel lemaradva a győztestől a második helyen ért célba. Veszelszki Márton nagy mezőnyben megszerzett hetedik helye is értékes, a többieknek viszont alaposan meggyűlt a baja a fizikálisan komoly kihívást jelentő hegyoldalakkal és a világelitbe tartozó osztrák válogatott futókkal.
Osztrák Középtávú Bajnokság, egyben 6. Austria-Cup, Loipersdorf:
F14: 7. Veszelszki Márton
F16E: 9. Jacsev Fülöp
F18E: 2. Bognár Zoltán
F21E: 22. Győrffy Kristóf
N40: 8. Árné Molnár Krisztina
19 perc előnnyel magyar bajnok a junior váltónk
2018.06.25 09:47Fantasztikus futással nyerte meg második országos bajnoki címét a Szalay Levente, Veszelszki Barnabás, Bognár Zoltán összeállítású trió, a fiúk a tavalyi hagyományos csapatbajnokságot követően idén a Váltó OB-n szereztek aranyérmet. Győzelmükhöz pedig egy pillanatig nem férhetett kétség: Szalay Levente majdnem 13 perces előnnyel hozta első helyen a váltót, Veszelszki Barnabás második futóként erre további öt percet rátett, utolsó futóként pedig Bognár Zoltán növelte újabb egy perccel az előnyt az előző napi középtávú bajnokkal szemben. Összesítésben ez 19 perc különbséget jelentett az arany- és az ezüstérmes váltó között, az utánpótlás kategóriákban ez volt a legnagyobb előnnyel megszerzett bajnoki cím a hétvégén. Hogy teljes legyen az örömünk, az ifjúsági (Szele Bálint, Balogh András, Hargitai Barnabás) és a serdülő (Molnár Péter, Veszelszki Márton, Marosi Ákos) váltónk egyaránt 7. helyen ért célba, 2-2 értékes bajnoki pontot szerezve az egyesületnek.
Szalay Levente ráadásul nem is csak egyszer állt dobogón a hétvégén, hanem az előző nap megrendezett Középtávú OB-n is érmesként zárt. F20-as kategóriában sokáig vezette is a versenyt, egy nagyobb hiba után viszont visszacsúszott a második helyre az egri Bárány Tamás mögé, így ezüstérmet szerzett. Emellett Bognár Zoltán (F18) és Veszelszki Barnabás (F20) végzett még utánpótlás kategóriában a legjobb 10 között, mindketten a 8. helyen értek célba. A szeniorok között N40-ben Juhász Júlia 7., Árné Molnár Krisztina pedig 10. helyen ért célba.
Középtávú OB 2018, Csákvár (Vértes):
F14: 12. Hargitai Barnabás, 25. Veszelszki Márton
F16: Molnár Péter rossz térképfelvétel, Marosi Ákos sérülés miatt feladta
N18: 17. Ősz Emese
F18: 8. Bognár Zoltán, 17. Szele Bálint, 32. Balogh András
F20: 2. Szalay Levente, 8. Veszelszki Barnabás
N21: 18. Vincze Rebeka
F21: 43. Győrffy Kristóf
N40: 7. Juhász Júlia, 10. Árné Molnár Krisztina
Váltó OB 2018, Csákvár (Vértes):
F16: 7. Molnár Péter, Veszelszki Márton, Marosi Ákos
F18: 7. Szele Bálint, Balogh András, Hargitai Barnabás
F20: 1. Szalay Levente, Veszelszki Barnabás, Bognár Zoltán
N21: 14. Vincze Rebeka, Juhász Júlia, Árné Molnár Krisztina
Megizzadtunk a Vértes hegyoldalain
2018.04.11 08:45Miközben Bognár Zoli a Közép-Európai Ifjúsági Tájfutó Kupán szerepelt (erről bővebb beszámolót itt lehet olvasni), a nemzetközi esemény kísérőversenyén további hét Alpokalja SK-futó is rajthoz állt Csákvár környékén. A hagyományos Tavaszi Spartacus Kupán egy tömegrajtos prológ, majd összetett értékeléssel egy normáltávú és egy középtávú futam volt a program péntektől vasárnapig. A fő kihívást a rendkívül nagy szintkülönbségek jelentették, a vértesre jellemző meredek völgyekkel és hegyoldalakkal. A "nulladik napon" rendezett prológon Szalay Levente nagyon kényelmes futással is második helyen ért célba - neki ezzel le is zárult a hétvége, lényegében csak egyet átmozgatni jött el erre a versenynapra. Szombaton és vasárnap így a legjobb összetett eredményt nem ő szállította, hanem Molnár Peti: F16-os korosztályban mindkét nap remek tempót futva második lett összesítésben. Kiemelendő még Hargitai Barnabás negyedik, és Szele Bálint ötödik helye is. A hétvége jó felkészülés volt a júniusi, szintén a Vértesben megrendezett Középtávú OB-ra.
Tavaszi Spartacus Kupa, Csákvár, összetett eredmények:
F14B: 1. Szalay Zente Álmos (Tipo TE) 84:58, ... 4. Hargitai Barnabás +11:36
F16B: 1. Néda Tamás (Tipo TE) 87:00, 2. Molnár Péter +4:55, ... 16. Marosi Ákos +36:24
F18B: 1. Knobloch-Esztergár Péter (Sirályok SE) 115:16, ... 5. Szele Bálint +15:00, ... 12. Balogh András +31:59
F21A és F21Br: Győrffy Kristóf összetett eredmény nélkül
Térképek ide kattintva érhetők el: szombat, vasárnap
Tavaszi Spartacus Kupa prológ, Csákvár:
Nyílt tömegrajt: 1. Divin Péter (Tabáni Spartacus) 27:55, 2. Szalay Levente +2:59, ... 7. Molnár Péter +7:17, ... 12. Marosi Ákos +9:06, ... 19. Győrffy Kristóf +14:57, 20. Balogh András +14:58, ... 36. Szele Bálint +28:42, ... 39. Hargitai Barnabás +29:10
Bognár Zoltán a válogatottal állhatott dobogón
2018.04.10 11:14A mögöttünk hagyott hétvégén a hagyományos Tavaszi Spartacus Kupával együtt rendezték meg idén a Közép-Európai Ifjúsági Tájfutó Kupát (CEYOC). A Vértes déli hegyoldalain, Csákvár térségében sorra kerülő eseményen a 16 és 18 év alatti korosztályos válogatottak mérték össze erejüket, a magyarok mellett a cseh, a lengyel és a szlovén válogatott részvételével. Az Alpokalja SK tájfutóit Bognár Zoltán képviselte 18-as korosztályban, a pénteki váltóversenyen a harmadik számú magyar trió tagja volt. Hatalmas meglepetésre remekül szerepelt ez az egység a versenyen. Schauermann Barnabás (Pécsi VSK) és Gönczi Keve (Tipo) futásai után Zoli az élen állva vághatott neki az utolsó szakasznak. Noha a korosztály egyik, ha nem a legjobb futójaként a legerősebb magyar váltót képviselő Jónás Ferenc (Szegedi VSE) megelőzte őt, de így is második helyen ért célba és nagy örömmel fogadhatta a gratulációkat a bravúros szereplés után.
A szombati normáltávon a nagy szintkülönbség jelentett kihívást a CEYOC résztvevőinek. Zoli a 19 induló közül 14. helyen zárt, 21 és fél perc hátránnyal a győzteshez képest. Vasárnap a középtávon ezen egy helyett tudott javítani, és 6 perccel lemaradva a győztestől a 13. helyen ért célba. A nemzetek közötti összesített pontverseny is tartogatott még egy kis örömöt számunkra, hiszen a házigazda magyar csapat bizonyult a legeredményesebb válogatottnak az idén.
Közép-Európai Ifjúsági Tájfutó Kupa (CEYOC), Csákvár, F18-as korosztály:
Váltó: 1. Magyarország 1 (Szabó Marcell, Demeter Ambrus, Jónás Ferenc) 98:16, 2. Magyarország 3 (Schauermann Barnabás, Gönczi Keve, Bognár Zoltán) +0:58
Normáltáv: 1. Szabó Marcell 66:54, ... 14. Bognár Zoltán +21:39 - térkép
Középtáv: 1. Egei Balázs 27:31, ... 13. Bognár Zoltán +5:59 - térkép
Büszkén, mégis keserű szájízzel jöhettünk el a Hosszútávú OB-ról
2018.04.03 14:24Rendkívül kettős érzéssel utaztunk haza Velemből szombaton a Hosszútávú Országos Bajnokságot követően, egyszerre lehettünk kimondottan büszkék és mégis csalódottak is. Az elégedetlenség annak szólt elsősorban, hogy az ellenőrzőpontok kihelyezése és a tömegrajt között három ellenőrzőpont is eltűnt, rögtön az első kilométerek alatt semmissé téve hat kategória bajnoki versengését. Mind a fiúknál, mind a lányoknál törölni kellett a 18-as, 20-as és 21-es kategóriák eredményeit, ami összesen kilenc futónkat érintette. Noha így hivatalos eredménye egyiküknek sem lett, érdemes megemlíteni remek és/vagy kitartó teljesítményüket. A lányok között Ősz Emese másfél év felkészülést követően első alkalommal teljesítette a rettegett Hosszútávú Bajnokságot, Vincze Rebeka pedig nagyszerű fizikai állapotban érkezett haza Dániából, így számára különösen rosszul jött a versenyhétvége annullálása. A fiatal fiúknál Molnár Péter és Bognár Zoltán erős tempóban ért végig a pályán, Szalay Levente pedig szintén könnyen lehet, hogy egy bajnoki pontszerzéstől esett el. A felnőtteknél állandó berlini vendégünk, Sebastian Fleiß végigküzdötte magát a 23,5 km hosszú, papíron 1100, de a gyakorlatban kb. 1400 m-es szintkülönbségű pályán, így megérdemelten fogadhatta a gratulációkat a hazautazása előtt.
Hogy mégse csak a törölt eredmények okozta bosszúság maradjon meg a bajnokságról, arról a kísérőversenyen fiataljaink gondoskodtak. F14B kategóriában ugyanis Veszelszki Márton nagyszerű futással, öt perc előnnyel nyert aranyérmet, és Hargitai Barnabás is felállhatott a dobogó harmadik fokára.
Hosszútávú Országos Bajnokság, Velem, 2018:
N18A: Ősz Emese eredmény nélkül
F18A: Bognár Zoltán, Molnár Péter, Szele Bálint, Marosi Ákos eredmény nélkül
F20A: Szalay Levente, Veszelszki Barnabás eredmény nélkül
N21A: Vincze Rebeka eredmény nélkül
F21A: Sebastian Fleiß erdmény nélkül
N50A: 15. Maricsné Jávorics Éva
F14B: 1. Veszelszki Márton, 3. Hargitai Barnabás, 4. Nagy Péter, 14. Babai-Mező Bence, 15. Kollányi Ádám
F21Br: 6. Ágotha Dávid
Két bronzérem a Szeged Kupáról
2018.03.19 10:56Komoly téttel bírt legjobb fiatal futóink számára a mögöttünk hagyott hétvége az Alföld homokbuckái között. Szalay Levente a junior válogatottba kerülésért válogatózott: a Tavasz Kupán a magyarok között elért 5. helyével két fontos pontot szerzett, míg a Szeged Kupa normáltávján szűk egy perccel maradt csak le a pontszerzésről. A kiemelt rangsoroló Szeged Kupán az ifjúsági válogatott aspiráns futóink is részt vettek, kirobbanó formában versenyezve: F18-as kategóriában Bognár Zoltán egy nagyszerű második napi futással összetettben bronzérmes lett, és szinte biztos helyett szerzett ezzel az Ifjúsági Közép-Európa Kupára utazó válogatott keretben. F16-ban Marosi Ákos két kiegyensúlyozott versenynappal szintén jó esélyekkel pályázik az ifi válogatott kerettagságra, míg Molnár Péter a normáltávon jó versenyzéssel feledtette első napi gyengébb teljesítményét. A hab a tortán a F18-as váltó volt: a két fiatalabb futóval felálló triót Bognár Zoltán a második helyen hozta első futóként, Marosi Ákos meg tudta tartani ezt a helyet, végül pedig Molnár Pétert is mindössze egy bolgár válogatott futó tudta megelőzni, így váltónk bronzérmesként zárt a több ifjósági válogatott csapatot felvonultató mezőnyben.
Tavasz Kupa, Kaskantyú:
F20: 14. Szalay Levente
Szeged Kupa, Bodoglár:
F16: 9. Marosi Ákos, 12. Molnár Péter
F18: 3. Bognár Zoltán
F20: 14. Szalay Levente
Szeged Kupa váltó:
F18: 3. Bognár Zoltán, Marosi Ákos, Molnár Péter
Bronzérem a hazai szezonrajton
2018.02.27 08:56Mintegy nulladik versenyhétvégeként a két napos, nem rangsoroló, ám technikailag rendkívül nehéz nemzetközi Boróka Kupával zártuk a téli alapozási időszakot és indítottuk a tavaszi versenyek sorát. A Kaskantyú melletti ősborókásban megrendezett futamokon tíz versenyzőnk állt rajthoz. A legjobb eredményt Hargitai Barnabás érte el a 14 éven aluliak között, aki két kiegyensúlyozott futással a harmadik helyet szerezte meg, mögötte pedig Veszelszki Márton ért be negyedikként. Egy korosztállyal feljebb Molnár Péter második napi remek futásával az ötödik helyet szerezte meg első napi komoly hibája után, a 18 éven aluliak között pedig Bognár Zoltán végzett szintén az ötödik helyen.
Várunk minden hobbi- és versenysportolót szombaton a PINKA EXTREM Terepfutóversenyen, ahová szerdáig még kedvezményes áron jöhetnek a nevezések!
Tavaszi Boróka Kupa 2018, Kaskantyú:
F14: 3. Hargitai Barnabás, 4. Veszelszki Márton
F16: 5. Molnár Péter, 16. Marosi Ákos, Győrffy Kristóf versenyen kívül
F18: 5. Bognár Zoltán, Balogh András hiba
F20: 11. Szalay Levente, 17. Veszelszki Barnabás
N18: 11. Ősz Emese
N21A: Juhász Júlia nfb
Hargitai Barnabás Portugáliában versenyzett
2018.02.14 13:30A Portugal O-Meeting (POM2018) a téli felkészülési időszak vége felé a tájfutás nemzetközi mezőnyének egy kedvelt versenye, minden évben világklasszisok sora áll rajthoz a kimondottan technikás dél-európai terepeken. Az idén a férfi elit kategóriában a svájci válogatott klasszisa, Matthias Kyburz nyert, Daniel Hubmann és Timo Sild előtt, akik egytől egyig a világranglisa élmezőnyébe tartoznak. A 14 éven aluli fiúknál pedig egy bizonyos Hargitai Barnabás szerepelt a résztvevők listáján a négynapos versenyen. Az Alpokalja SK futója kiegyensúlyzottan versenyzett, valamennyi futamon 30-40%-kal teljesített gyengébben az aktuális futamgyőztesnél. Ez összességében kategóriájában a negyedik hely megszerzésére volt elég, az egyes futamokon pedig sorrendben nyolcadik, ötödik, negyedik és hatodik helyen zárt.
A portugáliai verseny egyúttal azt is jelentette, hogy lassan véget ér az alapozó időszak, és elkezdődik a versenyszezon a tájfutóknak. Jövő héten így a Tavaszi Boróka Kupára utazunk, március elején pedig a PINKA EXTREM terepfutóverseny és a szlovéniai Lipica Open jelenti a legnagyobb kihívást majd futóinknak.
Terepfutásban verhetetlen tájfutó fiatalok
2018.02.05 11:11A január és a február a kőkemény alapozás mellett egyúttal a Karankó Kupa kihívását is jelenti klubunk számára, ahol két fronton is helyt kell állnunk. Egyrészt a két futam szervezőjeként hosszú hetek munkái szükségesek az esemény lebonyolításához, másrészt pedig a szalagozás, célépítés, szendvicskészítés után a fiatal versenyzőink természetesen a versenyeken is rajthoz állnak. És micsoda eredményekkel! A legrövidebb, 3 km-es távon Veszelszki Márton két aranyérem/két futam mérleggel zárt, de Kollányi Ádám is duplázott a dobogóra állások tekintetében. A 10 km-es futamon a 14-18 éves korosztályban az első hat helyet (!) béreték ki maguknak az Alpokalja SK futói mindkét futamon, közülük is kiemelkedett Bognár Zoltán, aki nagy fölénnyel nyerte az első és a második versenyt egyaránt - mindkétszer Molnár Péter és Szele Bálint érkezett be utána. 21 km-en pedig Szalay Levente zárt aranyérmesként a felnőttek mezőnyében (és abszolút értékelésben is) az első futamon.
A Karankó Kupa idei két fordulójának eredményeit ide kattitntva lehet böngészni!