Tusi újra bronzérmes a diákolimpiai döntőben
A mögöttünk hagyott hétvégén Sopronban rendezték meg a Diákolimpia országos döntőjét, egyben a Sopron Kupát kisérőversenyként, első nap kiemelt rangsoroló rövidtávval és sprintváltóval, második nap pedig normáltávú futammal. A Diákolimpia indulói ezúttal nem a klub, hanem iskoláik színeiben futottak. Rövidtávon több kiemelkedő teljesítményünk is akadt, különösen Bognár Zoltán és Szalay Levente alakított nagyot - előbbi három, utóbbi öt másodperccel maradt le a dobogóról, és zárt negyedikként. Ki kell emelni még Hargitai Barnabás ötödik, valamint Molnár Péter nyolcadik helyezését.
Másnap aztán Szalay Levente már a hajszálnyi különbség jó oldalára került, és hat másodperc előnnyel felléphetett a dobogó harmadik fokára. Tusi ezzel megísmételte tavaly bronzérmét, amit szintén normáltávon szerzett. Rajta kívül Hargitai Barnabás tudta még hozni első napi jó teljesíményét, hetedikként végzett.
Országos Diákolimpia döntő, Sopron, rövidtáv:
FIII.: 5. Hargitai Barnabás (Olad), 24. Nagy Péter (Waldorf)
FIV.: 8. Molnár Péter (Waldorf), 31. Marosi Ákos (Waldorf)
FV.: 4. Bognár Zoltán (Gépipari), 14. Szele Bálint (Waldorf), 28. Balogh András (Gépipari)
FVI.: 4. Szalay Levente (Waldorf), 21. Szalay Áron (Waldorf), 23. Veszelszki Barnabás (NLG)
NV.: 27. Ősz Emese (Waldorf)
Országos Diákolimpia döntő, Sopron, normáltáv:
FIII.: 7. Hargitai Barnabás (Olad), 13. Nagy Péter (Waldorf)
FIV.: 22. Marosi Ákos (Waldorf), 26. Molnár Péter (Waldorf)
FV.: 17. Balogh András (Gépipari), 21. Bognár Zoltán (Gépipari), 28. Szele Bálint (Waldorf)
FVI.: 3. Szalay Levente (Waldorf), 16. Veszelszki Barnabás (NLG), 22. Szalay Áron (Waldorf)
NV.: 21. Ősz Emese (Waldorf)
Sopron Kupa, összetett eredmények:
F12C: 5. Ár János
N21A: 8. Árné Molnár Krisztina
N40B: 4. Juhász Júlia