Szezonrajtra felkészülés - épülettájfutással
Hargitai Eszter, Barni édesanyjának a beszámolója az eseményről:
Hargitai Barnabás a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesületben kezdett tájfutni 3 éve, majd a Haladásban folytatta tovább. Úgy döntöttünk, hogy itt az új egyesületben folytatja tovább ezt a szép sportot. A Zalaegerszegi Tájfutó Club Facebook oldalán figyeltünk fel egy felhívásra: február 11-én épület tájfutásra invitálnak minden érdeklődő tájfutót és a sportág iránt érdeklődő fiatalt és időset egyaránt Zalaegerszegre az Apáczai ÁMK-ba. Mivel tavaly Szombathelyen már vettünk részt ilyen versenyen, gondoltam ráveszem Barnit, hogy utazzunk oda. A verseny nagyon érdekesnek ígérkezett, mert a 2 szintes épület nem éppen hagyományos alaprajzzal rendelkezik. A verseny érdekessége, hogy az egymásfölötti szintek a térképen egymás mellett szerepelnek és a szinteket a versenyzőknek váltogatni kell. Ezt a térképet teljesen más technikával kell olvasni.
A versenyen az igazolt tájfutóknak profi kategóriában 3 pályát kellett teljesíteni a megszokottól kissé eltérő korosztályokba sorolva. A pályákat egymás után és kisebb pihenőket közbeiktatva is meg lehetett csinálni. Nekünk nagyon kevés időnk volt, így Barni egymás után teljesítette a 3 pályát a 13-15 évesek (2002-2004 között születettek) korosztályában. Az első, legnehezebb pályán hamar belerázódott a versenyzésben, még arra is volt ideje, hogy volt csapattársának segítsen. A 2. és 3. pálya már pörgősen ment. A futás után azonnal indultunk haza. Telefonon tudtuk meg az örömhírt, hogy Barnabás 2. helyezést ért el. Érmét másnap vehettük át a Haladás tájfutóitól, akik elhozták neki.
Igaz, ez nem hivatalos minősítő verseny volt, de mindenkinek ajánljuk, hogy próbálja ki.