Szalay Levente helytállt a Jukolán

2017.06.22 11:41

A Finnországban edzőtáborozó magyar utánpótlás-válogatott tagjaként Szalay Levente is részt vett a hagyományos Jukola váltóversenyen, amelyet ezúttal a skandináv ország kirakatcsapata, a Kalevan Rasti rendezett. A hét fős váltók összecsapását az IFK Göteborg nyerte, akik ezzel duplázni tudtak az idén, hiszen a svédországi 10Mila váltóverseny is az ő győzelmükkel zárult, valamint 25 évet követően első svéd csapatként tudtak aranyérmet szerezni a Jukolán. A magyar utánpótlás-válogatott futók a 155. helyen értek célba az 1351 érvényesen beérő alakulatot közül, összesen szűk két óra hátránnyal a győztes göteborgiakhoz képest. Szalay Levente hatodik futóként bő 94 percet töltött a 11,1 km-es pályán, ami a hatodik futók között a 267. helyet jelentette, a váltót pedig a 154. helyen adta át az utolsó embernek.

Szubjektív beszámolóját IDE KATTINTVA olvashatjátok.

Az előttünk álló hétvégén már a hazai terep kihívásai várnak az Alpokalja SK futóira: 17 fővel utazunk Miskolcra, a középtávú- és váltóbajnokságra. Szombaton előbb az egyéni középtávú futamokra kerül sor (délelőtt selejtező, délután döntő), míg vasárnap következik a három fős váltók futása. Az eredmények alakulását élőben várhatóan a live.mtfsz.hu honlapon lehet követni.