Szalay Levente beszámolója a Jukoláról

Egy edzőtábor keretén belül tartózkodtam Finnországban, s az edzők úgy gondolták, ha már ott vagyunk, mért ne indulnánk el a Jukola elnevezésű váltóversenyen. Erről a versenyről azt kell tudni, hogy a világ leg-, vagy második legnagyobb váltóversenye. A világ minden tájáról érkeznek ide csapatok, hogy kipróbálják magukat a rafinált skandináv terepeken.

A versenyközpontot egy héttel az esemény előtt elkezdik építeni a rendezők, ugyanis a legtöbb csapat sátrat is bérel, s ezeket kész állapotban foglalhatják el. Gondolhatjuk, ez mennyi munkával jár, hiszen idén több, mint tizenhatezer induló volt és a szurkolókról még nem is beszéltem. Ugyanis a legközelebbi nagyvárosból menetrend szerinti ingyenes busz szállította a lelkes szurkolókat a versenyre.

Mi is ezzel a busszal indultunk ki délután 3 körül. Mikor odaértünk, a lányok versenye már nagyban zajlott. Ők kettőkor rajtoltak, és a fiúkkal ellentétben ott csak négy emberből állt egy csapat (a fiúknál 7 ember). Először is megpróbáltuk megtalálni a sátorrengetegben csapatunknak azt a felét, aki kiment korábban a lányokkal. Végül jó egy kilométerre a versenyközponttól megtaláltuk a sátrunkat.

Nem részletezném, hogy mit csináltunk a rengeteg szabadidőben, ami még rendelkezésünkre állt a rajtunkig. Huszonhárom órakor rajtoltak a fiúk. Annak ellenére, hogy nem igazán volt sötét, szinte mindenki lámpával futott. Első emberünk a felnőtt válogatott Fehérvári Dani volt, aki remek idővel a 71. helyre hozta a csapatot. Mivel én 6. futó voltam még rengeteg időm volt, ezért hát megnéztem a tájfutó boltokat (amik nem a magyar pénztárcához vannak kitalálva), valamint aludtam is pár órát.

Reggel hat óra magasságában váltottam Stork Misit, az 5. futónkat. A váltástól 800 méterre volt a rajtbója, tehát egy jó kis sprinttel kezdtem. A terepre érve rögtön rájöttem, hogy kicsit vissza kell fogni magamat, ugyanis az első pontra csináltam egy másfél perces hibát. Ezután inkább lelassítottam és összeszedtem mind a három napnyi tapasztalatomat a skandináv terepekkel kapcsolatban. Innentől már jól ment, s egy kis könnyítést jelentett az is, hogy az előttem itt járó kb. tízezer futó elég jó ösvényeket taposott már ki egyik pontról a másikra.

Ennek ellenére a pálya végre úgy elfáradtam, hogy nemhogy tájékozódni nem tudtam, de még a helyes ösvényt sem tudtam kiválasztani, ezért a végén még vagy öt perc hibát összeszedtem. A pálya egy fél kilométeres befutóval végződött, majd, mint a Forma 1-nél, kis zászlókkal elirányítottak a térképhez melyet nekem kellett átadni a következő futónak.

Levezetésképpen visszakocogtam a sátorhoz, majd a gigantikus méretű kültéri zuhanyzóhoz.

A Hungarian Fanatics Team végül a 155. helyen zárt, ezzel benne voltunk az első 10%- ban.