Futamgyőzelemmel zárult a Lipica Open
Ugyan többeknek is döcögősen indult az ötnapos nemzetözi verseny Szlovéniában, az utolsó egy, illetve három futamra viszont mindenki kezdte megtalálni a formáját - egy technikailag ilyen kihívást jelentő terepen beletelik ennyi időbe az alkalmazkodás. A csapat kilenc indulójából nyolcnak a hétfői harmadik nap jelentette a zárást, ők az utolsó két futamon már nem vettek részt. Közülük F12-ben Veszelszki Márton futamgyőzelemmel rakott pontot a lelkes felkészülésére, és Molnár Péter is bravúrosan a harmadik helyen ért célba egy korosztállyal feljebb. További öt versenyzőnknek sikerült még a legjobb 10 közé kerülnie kategóriájában, jó szájízzel szállhattak be így végül a hazaútra a kisbuszba. Szalay Levente volt az, aki egyedül ott maradt a két zárónapra is - és milyen jól tette! A negyedik futamon öt, az utolsó nap pedig négy percre hátránnyal teljesítette a pályát, a nehézkes első napokat követően így sikerült két remek futással, és egy összetett hatodik hellyel zárnia a Lipica Opent. Most egy hétvégényi szusszanás következik, majd március 25-én jön az idei első országos bajnokság, hosszútávon.
Lipica Open 3. nap, Szlovénia:
F12: 1. Veszelszki Márton (20:02, 8 induló)
F14: 3. Molnár Péter (37:17), 8. Hargitai Barnabás (41:43, 20 induló)
F16: 10. Szele Bálint (49:12), 15. Bognár Zoltán (52:38), 19. Balogh András (58:33, 22 induló)
F18: 9. Szalay Levente (47:53), 10. Veszelszki Barnabás (49:57, 21 induló)
N45: 7. Juhász Júlia (60:33, 20 induló)
Lipica Open 4. nap, Szlovénia:
F18: 6. Szalay Levente (54:17, 17 induló)
Lipica Open 5. nap, Szlovénia:
F18: 5. Szalay Levente (35:34, 17 induló)