Az F18-as váltó szerezte meg első bajnoki érmünket
Fél évet kellett várnunk az Alpokalja SK első bajnoki érmére, melyet az F18-as váltó szállított - de haladjunk inkább időrendben, hiszen más is történt a hétvégén. Szombaton Miskolc mellett rendezték meg a Középtávú OB-t, ahol többen is ígéretes selejtezőt futottak, viszont a döntő ezúttal nem sikerült jól a viszonylag lassú terepen futóinknak. A másnapi Váltó OB-hoz viszont már nagyobb reményeket fűztünk: mind a 14, mind a 18 évesek korosztályában pontszerzésre esélyes fiúváltó állt rajthoz, és mind a két trió nagyszerű futással teljesítette is a várakozásokat. A fiatalabbaknál Marosi Ákos, Hargitai Barnabás és Molnár Péter kiegyensúlyozott futásokkal folyamatosan a dobogóért küzdött (bár egyszer sem váltott dobogós helyen), végül pedig két perc hátránnyal negyedikként értek célba. Ezzel egyidőben az ifjúsági csapatban Szalay Levente ötödikként, de szorosan a dobogósok mögött teljesítette az első szakaszt, majd Bognár Zoltán a nap talán legnagyobb szombathelyi futásával második helyre hozta fel a csapatot, négy perc előnnyel az üldözőkhöz képest. Veszelszki Barnabást harmadik futóként is csak egy ember tudta megelőzni, így dobogósként, harmadik helyen zárt a váltó. A többi korosztályban ezúttal csak egy-egy jobb futásra futotta, de a pontszerzésre nem volt esélye senkinek.
Középtávú OB 2017, Miskolc:
F14: 9. Molnár Péter, 10. Hargitai Barnabás, 21. Marosi Ákos, 51. Jacsev Fülöp (68 induló)
F16: 18. Szele Bálint, 23. Bognár Zoltán, 35. Balogh András (55 induló)
F18: 8. Szalay Levente, 16. Veszelszki Barnabás (36 induló)
F20: 20. Szalay Áron (20 induló)
F21: 28. Sebastian Fleiß, 47. Ágotha Dávid, 50. Győrffy Kristóf (65 induló)
N21: 23. Vincze Rebeka (43 induló)
N35: 12. Árné Molnár Krisztina (17 induló)
N40: 10. Juhász Júlia (30 induló)
Váltó OB 2017, Miskolc:
F14: 4. Marosi Ákos, Hargitai Barnabás, Molnár Péter (17 induló)
F16: 11. Szele Bálint, Balogh András, Jacsev Fülöp (15 induló)
F18: 3. Szalay Levente, Bognár Zoltán, Veszelszki Barnabás (10 induló)
F21: 17. Sebastian Fleiß, Győrffy Kristóf, Ágotha Dávid (25 induló)
N21: 14. Vincze Rebeka, Árné Molnár Krisztina, Juhász Júlia (17 induló)